Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Már épül az új présüzem a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban

Az épülő – mintegy 23 ezer négyzetméteres – új présüzem a meglévő kecskeméti gyár részeként működik majd, a termelés indulása 2022-ben várható. Az új présüzemben alkalmazott technológiáknak köszönhetően a formatervezés, a fejlesztés, a tervezés, a szerszámkészítés és a gyártás folyamatai még összehangoltabbá válnak. A fejlesztés különös jelentősége, hogy a kecskeméti gyárban készülő kompakt gépjárművek a jövőben még a jelenleginél is nagyobb arányban állnak majd olyan alkatrészekből, amelyek kizárólag helyben készülnek.

A működés során – ahogy az első présüzem esetében már jelenleg is – a vállalat nagy jelentőséget tulajdonít a fenntarthatóságnak: a jövőbeni gyártási folyamatok során keletkező hulladék anyagokat is csaknem 100%-ban újrahasznosítják.

A beruházás mintegy 200 munkavállalónak biztosít majd foglalkoztatást. A tavaly bejelentett kapacitásbővítés több mint 100 millió euróból valósul meg, a kivitelezés a tervek szerint halad, jelenleg már az alapozást előkészítő földmunkák folynak.

További hírek