Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Környezetvédelem

A Mercedes-Benz kiemelt figyelmet fordít a környezettudatosságra, a fenntartható fejlődés és a környezet védelmének előmozdítására. 

Az energiával való felelősségteljes bánásmód és az energiahordozók észszerű felhasználása, a légszennyezés csökkentése, a hulladék- és hőgazdálkodás mind közel azonos fajsúlyú, stratégiai fontosságú tényezők a konszern életében.

A gyár a dolgozók számos kreatív és környezettudatos kezdeményezésével segíti a helyi állat- és növényvilág védelmét: a területen kialakított rét, a több ütemben ültetett fák és cserjék a hősziget-hatás csökkentése mellett a növény- és állatvilágnak is kedveznek. A madarakról madárodúk és madáretetők létesítésével gondoskodtunk, gyárunk pedig évek óta szoros együttműködést folytat a Kiskunsági Nemzeti Parkkal és a Szegedi Tudományegyetemmel egyaránt.

Vállalatunk 11 éve hitelesített EMAS Környezetvédelmi vezetési rendszert működtet. A konszern irányelveivel összhangban a Mercedes-Benz Magyarországon is elkötelezett a fenntartható fejlődés, ezen belül a klíma- és környezetvédelem iránt. A környezeti teljesítményünk kiértékelése a környezeti nyilatkozatunkban jelenik meg, mely honlapunkon érhető el. A környezetvédelem területén is garantáljuk az átláthatóságot az érdekelt felek részére, mellyel bizalmat teremtünk egymás között. Éves környezetvédelmi céljainkat a környezeti tényezők és hatások figyelembevételével határozzuk meg, különös tekintettel az energiafelhasználás, az emisszió, az immisszió és a környezeti elemek felhasználásának csökkentésére, valamint a hulladékgazdálkodás optimalizálására.

Vállalatunk tevékenységére két egységes környezethasználati engedély (IPPC) vonatkozik. 

2021-ben a felületkezelés technológiájára vonatkozó engedélyünket sikeresen megújítottuk az 5 éves felülvizsgálati ciklusban. A gyár területén található erőmű engedélyének megújítása 2022-ben megvalósult. Környezetvédelmi engedélyünk módosítására 2022-ben, gyárunk bővítése miatt volt szükség.

A legmodernebb gyártási technológiáknak köszönhetően a klasszikus belső égésű motor mellett hibrid hajtású vagy teljesen elektromos hajtásláncú járműveket is tudunk építeni, ami minimalizálja a szennyezőanyag-kibocsátást. Az EQB modell (kombinált) áramfogyasztása 19,2-18,1 kWh/100 km, míg a tisztán elektromos hajtásnak megfelelően a kombinált szén-dioxid-kibocsátása 0 g/km.

Környezetvédelem számokban

szennyezőanyag-kibocsátás minimalizálása

A legmodernebb gyártási technológiáknak köszönhetően teljesen elektromos hajtásláncú járműveket is tudunk építeni. Az EQB modell (kombinált) áramfogyasztása kb.

0

kWh/100 km

Szén-dioxid-semleges telephelyek

2030-ra megújuló energiával kívánjuk fedezni a gyártás energiaszükségletének több mint

0

százalékát

Talajvízvédelem

A talajvízminőség felügyeletének érdekében a telephelyen összesen

0

talajvízfigyelő kút épült

Klímavédelem
Klímavédelem

A fenntarthatóság és a klímavédelem a Mercedes-Benz Group AG vállalati stratégiájának kulcsfontosságú sarokkövei. A konszern már 2019-ben kitűzte célként a mérleg szerinti szén-dioxid semleges termelést az új járműflottára vonatkozóan, az Ambition 2039 stratégiának megfelelően. A kecskeméti Mercedes-Benz gyár is következetesen ezt a célt követi.

A Mercedes-Benz saját járműgyártó telephelyei 2022 óta szén-dioxid-semlegesek, és a tervek szerint 2030-ra a gyártás energiaszükségletének több mint 70 százalékát megújuló energiával kívánjuk fedezni. Ezt a saját telephelyeken a nap- és szélenergia felhasználásának bővítésével, valamint további megfelelő áramvásárlási szerződések megkötésével kívánjuk elérni.

A technológiai eredetű légszennyezőanyag-emissziók teljes egészében helyhez kötött pontforrásokhoz kötődnek. A kibocsátó pontforrások között véggáz kürtők, szellőzőnyílások és füstgáz kémények vannak.

A gyártás során keletkezett légszennyezőanyagok összetételéről általánosságban elmondható, hogy részben az energiaellátáshoz kapcsolódó földgáz elégetéséből keletkező gázalakú és némi szilárd állapotú légszennyezőanyagokból (nitrogén-oxidok, szén-monoxid, kevés kén-dioxid és szilárd légszennyezőanyagok), másrészt a felületkezelési műveletek során felhasznált illékony szerves vegyületekből (VOC, oldószerek) áll.

A felületkezelés során kiemelt figyelmet kap a felhasznált vegyianyagok VOC (volatile organic compound) tartalma. 

Az üzem által kibocsátott illékony szerves vegyületek (VOC) minőségi és mennyiségi jellemzésére alapvetően az alábbi két adatforrásból származik információ:

  • Szakaszos pontforrás mérés: egyszeri mérési eredmény, amely az összes pontforrásról, illetve a szennyező komponensek megoszlásáról is szolgáltat adatot, összemérési lehetőséget biztosít a folyamatos VOC-mérővel.
  • Folyamatos VOC-mérés: a 2 db legjelentősebb pontforrás kibocsátásairól szolgáltat folyamatos pillanatnyi adatot.

A bejelentésköteles emissziós pontforrások esetében a környezetvédelmi hatóság a vonatkozó határértékeket, illetve a mérési kötelezettségeket az egységes környezethasználati engedélyben (IPPC) rögzítette. Tevékenységünk levegőminőségre gyakorolt hatásának ellenőrzése érdekében folyamatos levegőminőségi – úgynevezett immissziós – méréseket végzünk, amelynek eredményéről a honlapunkon publikált frissített Környezetvédelmi Nyilatkozatban tájékoztatjuk érdekelt feleinket.

Vízvédelem

Vízvédelem

A gyár vízellátása a városi ivóvízhálózatról biztosított. A fűtéshez szükséges melegvíz előállítása épületgépészeti központjainkban, hőcserélők segítségével történik. Az autógyártás műveleteihez szükséges ipari víz előkezelését üzemegységeink végzik. Vállalatunk szennyvízkibocsátása technológiai és szociális eredetű szennyvízre bontható, melynek megoszlása közel 50-50%.

A kommunális eredetű szennyvíz közvetlenül a közcsatornába kerül. A festőüzem előkezeléséből és az elektroforetikus alapozási folyamataiból származó festőüzemi szennyvíz előtisztítása egy kapcsolódó szennyvíztisztító berendezésben történik. Az előtisztított technológiai szennyvizek befogadója szintén a városi közcsatorna.

A gyárban keletkezett szennyvíz minőségét az előírások szerint két ponton szükséges mérnünk: a festőüzemünk pH-végellenőrzési pontján, illetve a telephelyet elhagyó végátadó ponton. A méréseket minden hónapban akkreditált külső laboratóriummal végeztetjük, az önellenőrzési tervünknek megfelelően.

Talajvízvédelem

Talajvízvédelem

A telephelyen összesen 8 db talajvízfigyelő kút épült, melyek célja a talajvízminőség felügyelete. A talajvíz minőségét évente vizsgáljuk és a következő komponenseket mérjük: pH, fajlagos vezetőképesség, szerves oldószer extrakt, összes oldott- és lebegőanyag, KOI, TPH, nitrát, nitrit, ammónium, vas, réz, cink, mangán, kadmium, ólom, króm, nikkel.

Az éves mérések eredményei folyamatosan megfelelnek a hatósági előírásoknak.

Hulladékgazdálkodás

Hulladékgazdálkodás

Gyárunkban a technológiai és üzemeltetési folyamatokból különböző mennyiségű és eltérő veszélyességű, gyártásból eredő, illetve létszámhoz igazodó hulladék keletkezik. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. környezetvédelmi céljainak megfelelően 2023-ban is fontos feladatunknak tekintettük a hulladékok keletkezésének megelőzését és mennyiségének folyamatos csökkentését. A felületkezelő üzemben kialakuló szennyezett mészkőpor jelentős hányadát melléktermékként tudjuk hasznosítani, így 2023-ban minden egyes legyártott autóra 3 kg-mal kevesebb hulladék jutott. A hulladék hasznosítását biztosító végártalmatlanító partnerekkel együttműködve közel 100%-os hasznosítási arányt értünk el, amely európai összehasonlításban is kiemelkedő eredmény.

Energiagazdálkodás

Energiagazdálkodás

A környezettudatosság, az energiahordozók észszerű felhasználása és a megújuló energia alkalmazása egyre nagyobb szerepet kap napjainkban, amelyekre gyárunk is kiemelt figyelmet fordít. A fenntartható fejlődés jegyében ISO 50001 Energiagazdálkodási Irányítási rendszerszabványt működtetünk, amelyet rendszeres felülvizsgálatokkal – energiaauditokkal – optimalizálunk. A kitűzött éves darabszám és minőség biztosításán túl az energiamenedzsment területén is évente teljesítendő célokat tűzünk ki. Az innováció a gyárban mindenhol jelen van, a trigenerációs energiatermeléstől egészen a világítási rendszerekig.

Céljaink elérése érdekében olyan energiahatékonysági intézkedéseket hajtunk végre az épületgépészeti, üzemtechnikai és energiatermelő berendezéseinkben is, amelyek segítségével gyárunk energiateljesítményét egyre hatékonyabbá tesszük és az üvegházhatású gázok kibocsátását is csökkenteni tudjuk. A bevezetett energiahatékonysági intézkedésekkel 2023-ban mintegy 2 GWh energiamegtakarítást értünk el. Kiemelt figyelmet fordítottunk arra is, hogy gyárunk energiafogyasztását az év végi szünetek és a felmerülő átalakítási munkálatok idején is a lehető legalacsonyabb szinten tartsuk.

Vissza a kezdőoldalra

Vissza a kezdőoldalra

Tovább a következő fejezethez - Pénzügyi helyzet

Tovább a következő fejezethez - Pénzügyi helyzet