Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Társadalmi felelősségvállalás

Gyárunk több mint tíz éve elkötelezett a fenntarthatóság és a szociális felelősségvállalás iránt. 

Ezt nemcsak azért tesszük, mert Magyarország egyik legnagyobb munkaadója és a régióban a legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalata vagyunk, hanem azért is, mert hiszünk abban, hogy sikerünk és folyamatos fejlődésünk elképzelhetetlen lenne a város és környékének támogatása nélkül. 

Arra törekszünk, hogy Kecskeméten és a közvetlen vonzáskörzetében működő szervezeteket támogassunk, amelyek hisznek a minőségi csapatmunkában, valamint feddhetetlen magatartásukkal és átlátható működésükkel hozzájárulnak közös sikereinkhez. 

Társadalmi felelősségvállalásunk szponzoráció, adományozás vagy támogatások formájában valósul meg.

Elkötelezett támogatói vagyunk a helyi sportnak és parasportnak – legyen szó kosárlabdáról, labdarúgásról, vagy para boccia-ról. 2023-ban sportszponzorációra közel 20 millió forint támogatást adtunk, amelyre nyílt pályázatot hirdettünk és így utánpótlásneveléssel foglalkozó 38 partner összesen 47 témáját tudtuk a társasági adó terhére segíteni a tágabb értelemben vett régióban. Ennek a támogatásnak köszönhetően lehetősége van a gyermekeknek megfelelő körülmények között edzeni, sportrendezvényeken részt venni, versenyekre utazni nemcsak a nagyobb városokban, hanem a vidéki régiókban is.

Gyárunk egyik fő célkitűzése, hogy jelen legyen Kecskemét városának pezsgő kulturális életében is. 

Több mint 15 millió forint szponzorációs támogatás segítségével számos rendezvényt, nyári és téli fesztivált, továbbá gyermekeket segítő jótékonysági eseményeket támogattunk. Mindemellett elkötelezett hosszú távú partnerként segítettük a kétévente megrendezett Kecskeméti Animációs- és Filmfesztivált, valamint a helyi néptánccsoportot. 2023-ban ismét arany fokozatú támogatói voltunk a vármegyei Príma Díj-átadó gálának.

Összesen több mint 13 millió forint éves pénzadomány formájában támogattunk számos szociális szervezetet, ezzel is segítve közhasznú munkájukat a régióban:

  • az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány önkéntes védőnőkből álló szervezetet, amely rászoruló gyermekek ellátását biztosítja egész évben;
  • a Mosolygó Szemekért Alapítványt, amely mozgáskorlátozott gyermekekkel foglalkozik, hogy jobbá tegye mindennapjaikat;
  • a Városi Szociális Közalapítványt, amely a családokkal és idősekkel törődik, és a segítségünkkel tűzifához, meleg ételhez juttatta a rászorulókat;
  • a Habitat for Humanity Magyarországot, amely a fedél nélkül maradt és a rezsiköltség növekedése miatt nehéz helyzetbe került családokat segíti pénzadományokkal;
  • szorosan együttműködünk a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetével is, amely a pénzadományokból finanszírozta többek között rászoruló gyerekek nyári balatoni táboroztatását. 

Ezenfelül 2023 végén gyárunk a Csillagszóró akció keretein belül további tárgyi adományokat is gyűjtött részükre.

Immár hagyománynak számító évvégi egyszeri pénzadományunkat a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház gyermekosztálya kapta. Az évvégi ünnepekre évek óta vásárolunk ajándékokat rászoruló kisgyerek számára Kecskeméten, Kunszálláson és Kiskunfélegyházán.

Az adventi időszakban munkatársaink és családjaik számára két színházi előadást szerveztünk, hogy még meghittebb legyen a hangolódás az ünnepekre.

Nemcsak pénzügyi, hanem tárgyi adománnyal is segítjük a kórházakat és a helyi szociális szervezeteket. 

2023-ban 

  • több, mint 30 000 db kórházi maszkot juttattunk el a kecskeméti és a kiskunhalasi kórház számára, 
  • 5000 db védőkesztyűt adományoztunk a Városi Szociális Közalapítványnak, valamint 
  • 200 db kiváló minőségű, használt laptopot, telepített operációs rendszerrel a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének, hogy 2024-ben eljuttathassák az eszközöket rászoruló gyermekek és családok számára.

Külön büszkeségünk, hogy a MobileKids közlekedésbiztonsági kezdeményezés 2023-ban roadshow formájában ismét eljutott 5 kecskeméti általános iskolába, és 1300 alsó tagozatos diákkal játékos formában megismertette a biztonságos közlekedési magatartást. A MobileKids 2001-ben indult el és már több mint 20 éves sikeres múltra tekint vissza. A Mercedes-Benz a MobileKids programmal szeretne hozzájárulni a gyermekek önálló és biztonságos közúti közlekedéséhez.

Vissza a kezdőoldalra

Vissza a kezdőoldalra

Tovább a következő fejezethez - Környezetvédelem

Tovább a következő fejezethez - Környezetvédelem